Artist


Annamária Ócsai

Annamária Ócsai

Énekes

1983-ban született Cegléden.
Énektanulmányait középiskolás korában kezdte Erdélyi Erzsébetnél, majd 2004-ben felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem énekművész-tanár szakára, ahol Kincses Veronika növendéke lett. 2009-ben szerzett diplomát.

2004-ben Sass Sylvia, 2007-ben pedig Sólyom- Nagy Sándor kurzusán énekelt. 2009-ben a 25. Nemzetközi Bartók Szeminárium és…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

Énekes

1983-ban született Cegléden.
Énektanulmányait középiskolás korában kezdte Erdélyi Erzsébetnél, majd 2004-ben felvételt nyert a Pécsi Tudományegyetem énekművész-tanár szakára, ahol Kincses Veronika növendéke lett. 2009-ben szerzett diplomát.

2004-ben Sass Sylvia, 2007-ben pedig Sólyom- Nagy Sándor kurzusán énekelt. 2009-ben a 25. Nemzetközi Bartók Szeminárium és Fesztivál énekes mesterkurzusán vett részt, ahol Kovalik Balázzsal, Eötvös Péterrel, és Vajda Gergellyel dolgozhatott együtt.
2006/2007-ben a POSZT keretein belül Pécsett valamint a Budapesti Fészek Művészklubban számos alkalommal lépett fel opera-keresztmetszetekben:

2006-ban Mozart: Figaro házassága –Cherubin szerepe
2007-ben Verdi: Falstaff – Quickly szerepe, ill. Kodály Zoltán: Háry János – Örzse szerepe.
2008-ban Eszéken – Horvátországban, majd 2009-ben Pécsett lépett fel, Purcell: Dido and Aeneas c. operájának címszerepében.

Több alkalommal énekelte Iluska szerepét Kacsóh Pongrác: János Vitéz c. daljátékában, Pécsett, Siklóson, és Gyulán a Pécsi Mecsek Kamaraopera társulatával.
2010-ben meghívást nyert a varsói Nemzetközi Stanislaw Moniuszko énekversenyre.
2011-ben Wirth Márton: Találkozás egy fiatalemberrel c. kamaraoperájának női főszerepét énekelte lemezre angol fordításban.
2011-ben két alkalommal dolgozott együtt Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal: Beethoven IX. szimfóniájának alt szólóját, valamint a World Liszt Day keretein belül megrendezésre kerülő Liszt: Krisztus Oratóriumának alt szólóját énekelte.

A csengő

A csengő

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Madama Rosa, Serafina anyja
A csengő, A színigazgató

A csengő, A színigazgató

Csiky Gergely Színház
  • Madama Rosa, Serafina anyja
A színigazgató, A csengő

A színigazgató, A csengő

Csiky Gergely Színház
  • Madama Rosa, Serafina anyja (A csengő)
Falstaff I.

Falstaff I.

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Mistress Quickly
Tavaszköszöntő az opera jegyében

Tavaszköszöntő az opera jegyében

Belvárosi Színház - Orlai Produkció
  • mezzoszoprán
Zuglói Filharmónia BTF

Zuglói Filharmónia BTF

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • ének

Recommendations


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.