Umelec


Sándor N. Szabó

Sándor N. Szabó

Narodenie: † 1948–2022

Színművész.

A Színművészeti Főiskolán két évig tanult. 1964-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, majd az Állami Déryné Színházban játszott. 1969-1971 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1971-1973 között ismét az Állami Déryné Színház színésze volt. 1973-tól haláláig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. Feleségével, Unger…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Színművész.

A Színművészeti Főiskolán két évig tanult. 1964-től a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt, majd az Állami Déryné Színházban játszott. 1969-1971 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1971-1973 között ismét az Állami Déryné Színház színésze volt. 1973-tól haláláig a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt. Feleségével, Unger Pálmával megalapította a Sziporka Gyermekszínházat, amelyet közel 25 évig vezetett. 1996-ban a Pécsi Tudományegyetemen művelődésszervező diplomát szerzett.

2011-ben hosszú betegség után hunyt el.

Díjai és kitüntetései:
Szendrő József-díj (1994)
Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja
Gobbi Hilda-díj (2011)
Pro Communitate díj (2011)

Színházi szerepeiből:
2010 Bakkhánsnők - színész
2010 Kopogós römi - rendező (Bemutató 2010. december 17.
2010 III. Richárd - színész (Bemutató 2010. január 29.)
2009 Leányvásár - színész (Bemutató 2009. március 27.)
2009 Légy jó mindhalálig - színész
2009 Operagála - konferanszié
2009 Az ünnep - színész (Bemutató 2009. január 23.)
2008 Az ötödik pecsét - színész (Bemutató 2008. április 12.)
2007 Ivanov - színész (Bemutató 2007. október 12.)
2007 Hyppolit, a lakáj - színész (Bemutató 2007. július 13.)
2006 Csak kétszer vagy fiatal - színész (Bemutató 2006. július 6.)
2006 A denevér - színész (Bemutató 2006. február 17.)
2005 Oliver - színész (Bemutató 2005. március 25.)
2005 Uriel Acosta - színész (Bemutató 2005. május 7.)
2005 Macskafogó - színész (Bemutató 2005. október 8.)
2004 A csókos asszony - színész (Bemutató 2004. október 8.)
2004 A Szentek kútja - A helység kalapácsa - színész (Bemutató 2004. június 16.)
2004 A Szentek kútja - A helység kalapácsa - színész (Bemutató 2004. október 14.)
2003 Hamlet, Dánia Hercege - színész (Bemutató 2002. január 24.)
2002 A revizor - színész (Bemutató 2002. január 25.)
2002 Az imposztor - színész (Bemutató 2002. október 4.)
2001 Danton halála - színész (Bemutató 2001. november 30.)
2001 Ványa bácsi - színész (Bemutató 2001. október 19.)
2001 Mesél a bécsi erdő - színész (Bemutató 2001. április 6.)
2000 Osztrigás Mici - színész (Bemutató 2000. április 7.)
2000 Éjjeli menedékhely - színész (Bemutató 2000. december 8.)
2000 Jézus Krisztus Szupersztár - színész (Bemutató 2000. október 15.)
2000 Ágacska - rendező
2000 A cirkuszhercegnő - színész (Bemutató 2000. október 7.)

Filmes és televíziós szerepeiből:
A Föld szeretője (2010)
Tűzvonalban (2009)
Maksavízió (2003-2004)
Kisváros (1996-2000)
Trombi és a Tűzmanó (1987-1990)
Az áldozat (1980)

Az ötödik pecsét

Az ötödik pecsét

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Király, könyvügynök
Az ünnep

Az ünnep

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Nagypapa
Hippolyt, a lakáj

Hippolyt, a lakáj

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Makáts, főtanácsos
III. Richárd

III. Richárd

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Herec/čka
Kopogós römi

Kopogós römi

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • WELLER MARTIN
Leányvásár

Leányvásár

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Kocsmáros
Légy jó mindhalálig

Légy jó mindhalálig

Pécsi Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Török bácsi

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.