Umelec


Ádám Maczkó

Ádám Maczkó

Humorista.

Maczkó Ádám a Showder Klub humoristája. Pályafutása 2010-ben indult, amikor először vitte színpadra élete első stand up műsorát.

2014-ben bemutatkozott a Rádiókabaréban, majd 2016-ban az Esti Frizbi szilveszteri műsorában debütált a TV képernyőn is, amelynek nyertese is ő lett. 2018. tavaszán szerepelt első alkalommal…

 Viac

Aktuálne programy


Nenašiel sa žiaden aktuálny program.

Humorista.

Maczkó Ádám a Showder Klub humoristája. Pályafutása 2010-ben indult, amikor először vitte színpadra élete első stand up műsorát.

2014-ben bemutatkozott a Rádiókabaréban, majd 2016-ban az Esti Frizbi szilveszteri műsorában debütált a TV képernyőn is, amelynek nyertese is ő lett. 2018. tavaszán szerepelt első alkalommal a Showder Klubban, melynek azóta rendszeres fellépője.

A televíziós szereplései mellett közel 10 évig dolgozott társulati keretek között, de ma már űszabadúszó humoristaként járja az országot.

Amire törekszik: "Úgy gondolom, hogy egy jó stand up comedy előadás görbe tükröt tart a körülöttünk zajló eseményeknek, következtetéseket von le, elgondolkodtat és persze az sem hátrány, ha megnevettet…"

Showder Klub - Záhonyi Ábel Dávid, Orosz György, Lorán Barnabás

Showder Klub - Záhonyi Ábel Dávid, Orosz György, Lorán Barnabás "Trabarna", Maczkó Ádám

Dumaszínház Kft
  • Iné
Showder Klub - Záhonyi Ábel Dávid, Trabarna, Maczko Ádám, Bruti

Showder Klub - Záhonyi Ábel Dávid, Trabarna, Maczko Ádám, Bruti

Dumaszínház Kft
  • Iné
SHOWDER KLUB felvétel - Orosz György, Lorán Barnabás

SHOWDER KLUB felvétel - Orosz György, Lorán Barnabás "Trabarna", Somogyi András, Maczkó Ádám

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Iné
Showder Klub felvétel - Orosz György, Lorán Barnabás

Showder Klub felvétel - Orosz György, Lorán Barnabás "Trabarna", Somogyi András, Maczkó Ádám

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Iné
Showder Klub felvétel - Orosz György, Maczkó Ádám, Bruti, Horváth Gábor

Showder Klub felvétel - Orosz György, Maczkó Ádám, Bruti, Horváth Gábor

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Iné
Stand Up Comedy Turné

Stand Up Comedy Turné

Csernai Pál Művelődési Ház
  • A Stand up comedy Humortársulat tagja

Ponuky


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.