művész


Lajkó Félix
4

Lajkó Félix

Született: 1974. december 17.

Világzenei hegedűművész és zeneszerző.

Virtuóz módon kezeli a hegedűt, emellett kiválóan játszik zongorán, és citerán is. Nős, lánya Lajkó Léda.

A citerával 10 éves korában, 1984-ben ismerkedett meg, míg a hegedűvel hatodik osztályos korában került közelebbi kapcsolatba. A szabadkai zenei középiskolát elhagyva, Budapestre utazott, ahol…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Világzenei hegedűművész és zeneszerző.

Virtuóz módon kezeli a hegedűt, emellett kiválóan játszik zongorán, és citerán is. Nős, lánya Lajkó Léda.

A citerával 10 éves korában, 1984-ben ismerkedett meg, míg a hegedűvel hatodik osztályos korában került közelebbi kapcsolatba. A szabadkai zenei középiskolát elhagyva, Budapestre utazott, ahol a Dresch Quartett tagja lett.

Számos ismert zenésszel dolgozott együtt, mint Szabados György, Boris Kovac, a francia Noir Désir zenekar, Alexander Balanescu, Boban Marković.

Színházi és filmzenéket komponál, számos lemeze megjelent már. 2008-ban, a 39. Magyar Filmszemle Arany Orsó díját Mundruczó Kornél Delta című filme kapta, melyben főszerepet játszott.


Diszkográfia:

* A bokorból (2009)
* Remény (2007)
* Örömkoncert - Lajkó Félix és vendégei (koncertfelvétel) (2006)
* Lajkó Félix 7 (2005)
* Félix (2002)
* Lajkó Félix és bandája játszik (2001)
* Boban Markovics Orkestar Feat. Lajkó Félix (2000)
* Lajkó Félix és zenekara: Koncert ’98 (1998)
* Lajkó Félix – Lőrinszky Attila: Live at the Academy (1997)
* Lajkó Félix és Zenekara (1997)
* SaMaBa Trió: Opus Magnum (közreműködő) (1996)
* Lajkó Félix és bandája (1995)
* Dresch Dudás Mihály: Zeng a lélek (1993)
* Noir Desir: 666.667 Club (közreműködő) (1992)

Balázs János & Lajkó Félix | Jelszó

Balázs János & Lajkó Félix | Jelszó

MOMkult
  • Hegedűművész
Beethoven Budán 2016, Balázs János, Lajkó Félix, Ferenczi György, Balogh Kálmán improvizációk

Beethoven Budán 2016, Balázs János, Lajkó Félix, Ferenczi György, Balogh Kálmán improvizációk

Tünde Tickets Kft.
  • Hegedűművész
Budapest Folk Fest nyitó koncert - Lajkó Félix - citerás koncert / Sivan Perwer -

Budapest Folk Fest nyitó koncert - Lajkó Félix - citerás koncert / Sivan Perwer - "a kurdok királya"

Müpa
  • Színész
Citerás nap

Citerás nap

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Cziffra Fesztivál 2017 - Az improvizáció közr.: Dr. Freund Tamás, Lajkó Félix, Balázs János

Cziffra Fesztivál 2017 - Az improvizáció közr.: Dr. Freund Tamás, Lajkó Félix, Balázs János

MOMkult
  • Hegedűművész
Győri Balett : GisL

Győri Balett : GisL

Győri Nemzeti Színház
  • Zene
Héttorony Fesztivál Kakasd-Faluház

Héttorony Fesztivál Kakasd-Faluház

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Igazából karácsony 2023

Igazából karácsony 2023

Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar
  • hegedű
Jojo Mayer és Lajkó Félix koncertje / CAFe Budapest 2015

Jojo Mayer és Lajkó Félix koncertje / CAFe Budapest 2015

Müpa
  • Hegedűművész
LAJKÓ FÉLIX

LAJKÓ FÉLIX "Szimfonik koncert"

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Lajkó Félix - Balázs János Mendelssohn Kamarazenekar

Lajkó Félix - Balázs János Mendelssohn Kamarazenekar

Veszprémi Petőfi Színház
  • Hegedűművész
Lajkó Félix - Brasnyó Antal koncert

Lajkó Félix - Brasnyó Antal koncert

Kölcsey Központ
  • hegedűművész
Lajkó Félix - citerás parti koncert

Lajkó Félix - citerás parti koncert

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Színész
LAJKÓ FÉLIX - Folk

LAJKÓ FÉLIX - Folk

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Hegedűművész
Lajkó Félix - Gálakoncert - Palics

Lajkó Félix - Gálakoncert - Palics

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Liszt Ferenc-díjas világzenei hegedűművész és zeneszerző
Lajkó Félix - maraton

Lajkó Félix - maraton

Veszprémi Programiroda Kft.
  • Zene
Lajkó Félix - Szólókoncert

Lajkó Félix - Szólókoncert

Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Lajkó Félix - Újévi szóló koncert

Lajkó Félix - Újévi szóló koncert

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • hegedűművész, zeneszerző
Lajkó Félix - Újévi szóló koncert, Zeneakadémia

Lajkó Félix - Újévi szóló koncert, Zeneakadémia

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Lajkó Félix és a Balanescu Quartet / CAFe Budapest 2014

Lajkó Félix és a Balanescu Quartet / CAFe Budapest 2014

Budapest Brand Nonprofit Zrt.
  • Hegedűművész
Lajkó Félix és a VOŁOSI (PL)

Lajkó Félix és a VOŁOSI (PL)

VeszprémFest
  • Hegedűművész
Lajkó Félix és Balázs János hangversenye, Balázs János három arca 2.

Lajkó Félix és Balázs János hangversenye, Balázs János három arca 2.

Jakobi Koncert Kft.
  • Hegedűművész
Lajkó Félix és Ifj. Balázs János improvizációs estje BTF

Lajkó Félix és Ifj. Balázs János improvizációs estje BTF

Müpa
  • Hegedűművész
Lajkó Félix és Ifj. Balázs János Koncertje

Lajkó Félix és Ifj. Balázs János Koncertje

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Lajkó Félix és Jojo Mayer (USA)

Lajkó Félix és Jojo Mayer (USA)

VeszprémFest
  • Hegedűművész
Lajkó Félix és zenekara

Lajkó Félix és zenekara

MediaEvent
  • Színész
Lajkó Félix és zenekara Vendég: Roby Lakatos

Lajkó Félix és zenekara Vendég: Roby Lakatos

Zsidó Kulturális Fesztivál
  • Hegedűművész
Lajkó Félix koncert

Lajkó Félix koncert

Óbudai Kultúrális Központ
  • Hegedűművész
Lajkó Félix koncert

Lajkó Félix koncert

Óbudai Kultúrális Központ
  • Hegedűművész
Lajkó Félix koncert

Lajkó Félix koncert

Új Színház
  • Színész
Lajkó Félix koncert - (N)ők és Ők koncertsorozat

Lajkó Félix koncert - (N)ők és Ők koncertsorozat

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • Színész
Lajkó Félix koncert vendég: Roby Lakatos

Lajkó Félix koncert vendég: Roby Lakatos

Müpa
  • Színész
Lajkó Félix lemezbemutató

Lajkó Félix lemezbemutató

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Lajkó Félix Makovecz Turné

Lajkó Félix Makovecz Turné

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Hegedű
Lajkó Félix Makovecz Turné Paks

Lajkó Félix Makovecz Turné Paks

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • hegedű
Lajkó Félix szóló koncert

Lajkó Félix szóló koncert

VeszprémFest
  • Hegedűművész
Lajkó Félix Trio

Lajkó Félix Trio

Zsidó Művészeti Napok
  • Hegedűművész
Lajkó Félix trió koncert

Lajkó Félix trió koncert

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Liszt Ferenc-díjas világzenei hegedűművész és zeneszerző
Lajkó Félix trió koncert

Lajkó Félix trió koncert

Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Lajkó Félix újévi koncert

Lajkó Félix újévi koncert

Müpa
  • Hegedűművész
Lajkó Félix – Szerenád Szimfonik

Lajkó Félix – Szerenád Szimfonik

Müpa
  • Hegedűművész
Lajkó Félix-Győri Balett: GisL

Lajkó Félix-Győri Balett: GisL

Győri Nemzeti Színház
  • hegedű
Lajkó Félix: FOLK

Lajkó Félix: FOLK

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Zene
LETILTOTT- Lajkó Félix - Brasnyó Antal koncert

LETILTOTT- Lajkó Félix - Brasnyó Antal koncert

Kölcsey Központ
  • Színész
Összefogás hagyományörző mestereinkért-jótékonysági koncert

Összefogás hagyományörző mestereinkért-jótékonysági koncert

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Színész
Palya Bea - Karácsonyi Koncert

Palya Bea - Karácsonyi Koncert

Millenáris
  • Vendég
Palya Bea – Karácsonyi koncert

Palya Bea – Karácsonyi koncert

Millenáris
  • Vendég
Snétberger Ferenc trió és Lajkó Félix duó

Snétberger Ferenc trió és Lajkó Félix duó

Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
  • Hegedűművész
Szomorú vasárnap

Szomorú vasárnap

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Hegedűn közreműködik
Tábori piknik

Tábori piknik

Veszprémi Petőfi Színház
  • Zene
Varnus Xaver - Lajkó Félix koncert

Varnus Xaver - Lajkó Félix koncert

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Hegedűművész
Virtuózok: Lajkó Félix és Labirintus

Virtuózok: Lajkó Félix és Labirintus

Hagyományok Háza
  • Színész
X + 1/2 X - Varnus Xavér és Lajkó Félix hangversenye

X + 1/2 X - Varnus Xavér és Lajkó Félix hangversenye

Kölcsey Központ
  • hegedűművész

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!