Artyści

András Hajós
6

András Hajós

Ur.: 1969. május 3.

Szociológus, énekes, dalszerző, humorista. 2009-ben elnyerte a Déri János-díjat.

A Madách Imre Gimnáziumban érettségizett 1987-ben, és az ELTE szociológia szakán diplomázott 1998-ban.  Nős, egy kisfia (Artúr) és egy kislánya (Alíz) van.

Zenészkarrier:

Az 1993-ban alakult Emil.RuleZ! zenekar frontembere. Sajátos stílusa és humora népes…

 Więcej

Aktualne tytuły

Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Szociológus, énekes, dalszerző, humorista. 2009-ben elnyerte a Déri János-díjat.

A Madách Imre Gimnáziumban érettségizett 1987-ben, és az ELTE szociológia szakán diplomázott 1998-ban.  Nős, egy kisfia (Artúr) és egy kislánya (Alíz) van.

Zenészkarrier:

Az 1993-ban alakult Emil.RuleZ! zenekar frontembere. Sajátos stílusa és humora népes rajongótábort szerzett a zenekarnak. Eddig három albumuk jelent meg: Zazie az ágyban, Hisztis, illetve a zanga!zanga, valamint két kislemezük a Hello, tourist! és az Ebola Cola.

Filmes és televíziós karrier:

Saját talkshowját 2003 tavaszától indította el Magánszám címmel, amelyet először a TV2-n sugároztak, majd kis szünet után a Viasat3-on láthatta a nézőközönség Késő este Hajós Andrással címmel. A műsor megszűnése óta Hajós az RTL Klub Heti Hetes című műsorának gárdáját erősíti. 2005-ben ő vezette a Benne leszek a tévében című műsort, amelyből kilenc adást láthattak a nézők.

A 2002-ben készült Kelj fel komám ne aludjál című filmmel indult el a filmes világban. Azóta szerepelt a Boldog születésnapot! (2003), Magyar vándor (2004), Zsiguli (2004), Szűzijáték (2006) című filmekben. 2007-ben a Megy a gőzös c. Koltai-komédiában a Hiszékeny vakot alakította.

Filmográfia:

* Kelj fel, komám, ne aludjál (film)
* Magánszám (tv-műsor)
* Boldog születésnapot!
* Magyar vándor
* Zsiguli (film)
* Késő este Hajós Andrással (tv-műsor)
* Heti Hetes (tv-műsor)
* Benne leszek a tévében! (tv-műsor)
* Szűzijáték
* Tibi csoki reklámfilm
* Megy a gőzös

Forrás: wiki

A civilizáció visszavág - Puzsér Róbert egész estés műsora

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Előadó
A tehetséges ember nem izgul. Hanem kapkod... - Hajós András és Kisvári Ferenc közös estje

  • Humorista
Aranyosi Péter, Benk Dénes, Hajós András, Lorán Barnabás, műsvez: Litkai Gergely

  • Aktor
Átokparty - Hajós András önálló estje

Átokparty - Hajós András önálló estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Inne
Badár Sándor, Csenki Attila, Dombóvári István, Hajós András, műsvez: Lorán Barnabás

Benk Dénes, Felméri Péter, Hajós András, Kőhalmi Zoltán, műsvez.: Csenki Attila

Comedy Central Bemutatja- Badár Sándor,Bruti,Hajós András,Litkai Gergely,Porkoláb Tamás,Zsók Levente

Csenki Attila, Dombóvári István, Hadházi László, Hajós András, műsvez: Benk Dénes

Csenki Attila, Hajós András, Kovács András Péter, Litkai Gergely, műsvez: Mogács Dániel

Duma Aktuál: Hajós András, Kovács András Péter, Litkai Gergely, Lovász László, Wahorn András

Dumaszínház ROAST: Kiss-KAP-Kormos-Dombi-Benk-Ganxsta-Hajós-Hajdú Péter-Szabó Zsófi (tv-felvétel)

ÉDESKETTES

ÉDESKETTES

Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
  • Szereplők
Emil RuleZ

Emil RuleZ

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Aktor
Fábry Sándor, Hajós András, Sándor György

Fábry Sándor, Hajós András, Sándor György

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Aktor
Felméri Péter, Hajós András, Kőhalmi Zoltán, Mogács Dániel, műsvez: Janklovics Péter

Hadházi László, Hajós András, Janklovics Péter, Lorán Barnabás, műsvez: Benk Dénes

Hajós András és Kovács András Péter közös estje

Hajós András önálló esjte

Hajós András önálló esjte

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Aktor
Hajós András önálló estje

Hajós András önálló estje

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Aktor
Hajós András önálló estje

Hajós András önálló estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Aktor
HAJÓS András önálló estje

HAJÓS András önálló estje

Hydelight Event and Communication Kft.
  • Előadóművész
HAJÓS András önálló estje / Debrecen

HAJÓS András önálló estje / Debrecen

Hydelight Event and Communication Kft.
  • Előadóművész
HAJÓS András stand up comedy estje

HAJÓS András stand up comedy estje

Hydelight Event and Communication Kft.
  • Déri János díjas szociológus, énekes, dalszerző, humorista
Hajós András stand up comedy estje

Hajós András stand up comedy estje

Hydelight Event and Communication Kft.
  • Előadóművész
Hajós András stand up comedy estje

Hajós András stand up comedy estje

Hydelight Event and Communication Kft.
  • Előadóművész
HAJÓS András stand up comedy estje / Győr

HAJÓS András stand up comedy estje / Győr

Hydelight Event and Communication Kft.
  • Szociológus, énekes, dalszerző, humorista. 2009-ben elnyerte a Déri János-díjat
HAJÓS András stand up comedy estje / Tatabánya

HAJÓS András stand up comedy estje / Tatabánya

Hydelight Event and Communication Kft.
  • Déri János díjas szociológus, énekes, dalszerző, humorista
HAJÓS ANDRÁS stand up comedy estje / Veszprém

Heti hetes - Vacsorajegy

Heti hetes - Vacsorajegy

Belvárosi Színház
  • Aktor
Humor a zenében - farsangi meglepetéskoncert

Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft
  • Zene
Impró csütörtök: IMposztorok PROdukciója

Momentán Társulat
  • Aktor
Ismerős? Vendég: Hajós András

Ismerős? Vendég: Hajós András

Őrmezei Közösségi Ház
  • Meghívott vendég
Kedvenc dalaim Hegyi György vendége Hajós András

K11 Művészeti és Kulturális Központ
  • Déri János-díjas televíziós és online műsorvezető és producer; énekes-dalszerző, zenész, humorista, médiaszemélyiség, előadóművész, zeneszerző, kritikus, szociológus és pszichológus.
Kis éji zene Hajós Andrással

Kis éji zene Hajós Andrással

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Aktor
Kulcsember Extra Hajós Andrással

Kulcsember Extra Hajós Andrással

ITT ÉS MOST TÁRSULAT
  • Déri János-díjas televíziós és online műsorvezető és producer; énekes-dalszerző, zenész, humorista, médiaszemélyiség, előadóművész, zeneszerző, kritikus, szociológus és pszichológus.
Mentál Mohács - nyilvános Rádiókabaré felvétel

Thália Színház
  • Aktor
Modern Art Orchestra és Hajós András műsora

Kölcsey Központ
  • Aktor
Mozgófénykép

Mozgófénykép

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dalszöveg
Napijegy 08.02.

Napijegy 08.02.

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Aktor
Napijegy 2011.07.22.

Napijegy 2011.07.22.

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • Aktor
Náray Erika vendége: Hajós András zenész, műsorvezető / Jazzrajongók

Müpa
  • Vendég
SHOWDER KLUB felvétel - Dombóvári István, Hajós András, Janklovics Péter, Tóth Edu

SHOWDER KLUB felvétel - Dombóvári István, Hajós András, Janklovics Péter, Tóth Edu

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Inne
Szilágyi János: Orfeum Portrék - vendég: Hajós András

Orfeum Club
  • Vendég
Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)

Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)

Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.
  • szeptember 24.
xxxSpam operett

xxxSpam operett

Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
  • Dalszöveg
ZeneHajó

ZeneHajó

Kölcsey Központ
  • Aktor
ZeneHajó Hajós Andrással és a Modern Art Orchestrával

Budapest Music Center
  • Műsorvezető

  • Zenész

  • Zenész, énekes

Polecamy

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:

Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.