Person


kismalac A három
2

kismalac A három

A három kismalac együttes

A trió 2006 elején alakult, amikor a Malacka és a tahó zenekar benevezett a Magyar Rádió Humorfesztiváljára, ám viszonylag hamar kiderült, hogy egy héttagú rockzenekar hülyén néz ki a Rádió Márványtermében.

Így a gitáros és a két énekes (név szerint: Galambos…

 Fortsæt

Nuværende programmer


Der er p.t. ingen forestillinger

A három kismalac együttes

A trió 2006 elején alakult, amikor a Malacka és a tahó zenekar benevezett a Magyar Rádió Humorfesztiváljára, ám viszonylag hamar kiderült, hogy egy héttagú rockzenekar hülyén néz ki a Rádió Márványtermében.

Így a gitáros és a két énekes (név szerint: Galambos Zoltán, Pálfi Krisztina és Borovitz Tamás) triót alakított, és elképesztő sikersorozatot produkálva a Humorfesztivál döntőjéig (!!!) masírozott.

A Három kismalac azóta rendszeresen fellép a Dumaszínház rendezvényein (Budapesten a Godot Kávéházban, a New Orleans Pubban, valamint vidéki helyszíneken), a nyári fesztiválokon, a Rádió kabaréműsoraiban.

A szövegíró, Borovitz Tamás pedig időközben döntős lett a Magyar Rádió Szkeccspályázatán.

A trió - amelynek felállása jelenleg Burszán Vera, Borovitz Tamás, Galambos Zoltán - szerepelt a Comedy Central csatorna Comedy Central bemutatja című műsorának eddig valamennyi évadában nem kis sikerrel. Hanem naggyal.

 

Az Üveghegyen is túl: A három kismalac estje

Az Üveghegyen is túl: A három kismalac estje

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Comedy Central - 3 kismalac,Hajdú Balázs,Nagy-Bandó András,Orosz György,Rekop György,Szobácsi Gergő

Comedy Central - 3 kismalac,Hajdú Balázs,Nagy-Bandó András,Orosz György,Rekop György,Szobácsi Gergő

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Comedy Central Bemutatja: Bellus I., Orosz Gy., Varga F. J., Litkai G., A 3 Kismalac, Zsók L.

Comedy Central Bemutatja: Bellus I., Orosz Gy., Varga F. J., Litkai G., A 3 Kismalac, Zsók L.

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Dumakoncert - A 3 kismalac, Bács Miklós, Bruti, Janklovics Péter, KAP, Pataki Balázs,

Dumakoncert - A 3 kismalac, Bács Miklós, Bruti, Janklovics Péter, KAP, Pataki Balázs,

DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület
  • Skuespiller
Stand Up esték: A Három Kismalac

Stand Up esték: A Három Kismalac

Általános
  • Skuespiller

Anbefalinger


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.